Mahart-Esztergom Kft.

Rendezvényhajó

CORVIN
közepes méretű légkondicionált és fűthető rendezvényhajó



A MAHART PassNave Corvin elnevezésű közepes méretű rendezvényhajója, a 2007-es évben szintén teljes körű felújításon esett át. Kívülről megőrizve hagyományos megjelenését a belső utastér, illetve rendezvényhelyszín maximális átalakításon esett át.
A Győr hajóhoz hasonlóan az egyik legszebben kialakított tagja lett a flottának. Belső éttermi részében abszolút domináló a kék szín és annak különböző árnyalatai. A drapéria, a padlószőnyeg, a székek huzata, sőt még a hajó belső falát burkoló kárpit is egymással harmonizáló kék színeket kapott. Hasonlóan közepes rendezvényhajóink mindegyikéhez a Corvinon igényesen kialakított bársarok található az étterem hátsó részében, mely a többi hajóval ellentétben nem fa, hanem kék kárpitburkolatot kapott. A hajó különlegessége, hogy az orr-rész padlója mutatós hajópadlóval van burkolva. A Győr hajónál már említett réz korlátok, mint díszítőelemek itt is megtalálhatóak.
Az oldalról nyitott fedélzeti rész a Corvin esetében is harmonizál a bent tapasztaltakkal, a fedélzet kék és fehér színeihez jól passzolnak a kerek, fehér asztalok és a hozzájuk illő székek.
A hajó technikai felszereltsége már említett közepes méretű hajóinkhoz hasonlóan kihangosítást, CD-lejátszót, és mikrofont tartalmaz, de természetesen az igényeknek megfelelően egyébeszközök is feltelepíthetők a hajó alaptechnikájára.
A Corvin, hasonlóan a Győrhöz és a Gönyühöz nyáron hűthető, légkondicionálóval felszerelt, télen pedig fűthető (légbefúvás), így egész évben alkalmas rendezvények lebonyolítására.

Maximális utas-befogadóképesség: 150 fő
Maximális éttermi befogadó képesség: 80 fő
Elektromos rendszer: 220V és 380V
Fűtési rendszer: légkondicionált, elektromos hőlégbefúvás
Építés éve: 1983
Felújítás éve: 2007

Befogadó képesség rendezvények függvényében: Az itt felsorolt típusok tájékoztató jellegűek. A maximális befogadó képességet a rendezvény jellege határozza meg. A terasz kihasználtsága az időjárás függvénye.


Rendezvény jellege
Alsó étterem
Felső szint


Vendéglátásra nem alkalmas
Ültetett svédasztalos
68 fő
56 fő
Ültetett svédasztalos + zenekar
60 fő
56 fő
Ültetett felszolgált
76 fő
56 fő
Befogadó képesség
76 fő
60 fő

 

 

 

ÓRADÍJ 2011
ÓRADÍJ
29.900,. Ft + Áfa
Állásidő díja*
14.900,. Ft +Áfa

 

 

 

TÁVOLSÁGI DÍJTÉTELEK 2011
Esztergom - Komárom - Esztergom
159.900,. Ft + Áfa
Esztergom - Nagymaros - Esztergom
99.900,. Ft + Áfa
Esztergom - Visegrád - Esztergom
99.900,. Ft + Áfa
Esztergom - Vác - Esztergom
159.900,. Ft + Áfa
Esztergom - Szentendre - Esztergom
179.900,. Ft + Áfa
Esztergom - Budapest - Esztergom
299.900,. Ft + Áfa

 

 

 

A charterdíjak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák! Az ÁFA mértéke 25%!

Távolsági utak esetén a bérleti díj 3 óra díjmentes várakozást is tartalmaz a célállomáson (kivéve Nagymaros). Minden további állásidő esetén minden megkezdett óra után állásidő díjat számolunk fel.

ISKOLAI KEDVEZMÉNY:
Óvodák, általános- és középiskolák részére egész évben 25% kedvezményt biztosítunk az óradíjból és a távolsági díjtételekből!



INFORMÁCIÓ:

Tel.: 06/33-413-531 (Esztergom Hajóállomás)
Tel.: 06/1-484-4014 (Szunyogné P. Éva)
Tel.: 06/1-484-4015 (Bohus Viktória)
Fax: 06/1-266-4201 (Értékesítés, Budapest)
E-mail: ertekesites@mahartpassnave.hu

 

 

 

 

 

Mahart Passnave

Masped Csoport

Strigonium Holding

Aqua sziget

Hajóregiszter