ISTER-GRANUM
közepes méretű rendezvényhajó Esztergomban

A hajó 2009. május 1. és szeptember 30. között tartózkodik Esztergomban!
Ister-Granum közepes méretű rendezvényhajó:
A Ister-Granum (ex Zebegény) elnevezésű hajó, eltérően a hasonló, közepes méretű rendezvényhajóktól, kirándulóhajó szerepet is betölt. Köszönhetően annak, hogy míg belső fedett része étteremként funkcionál, addig felső oldalról nyitott fedélzete a Győr, Gönyü és Corvin hajókkal ellentétben padsoros elrendezésű.
A hajó nem csak külső fedélzeti részében, hanem belső étteremrészének kialakításában is különbözik. A 8 fős asztalok hangulatos, boxos elrendezésű, mely alkalmas baráti összejövetelek, születésnapok megrendezésére, rendezvények megtartására. Az étterem kialakításában domináló szereppel bír a fenyőburkolat, a kék üléskárpitok és a kék padlóburkoló. Mindettől színhatásában és anyagában kissé elüt egy, a hajó felújítása során beépített cseresznyefából készült bársarok. Az étterem középső részében hat darab box került kialakításra, míg az orr-részben egy nagy asztal lett elhelyezve, az eltérő berendezésnek köszönhetően központi szerephez juttatva az orr-részt, ahol a vendéglátók, vagy az ünnepeltek foglalhatnak helyet.
Külső megjelenési formája a belső eltérések ellenére hasonlóan valamennyi hajónkhoz kék és fehér szín összeállítású.
Technikája a sorozatos és manapság is folyamatban lévő felújításoknak köszönhetően csak az alapfunkciókat foglalja magában. Természetesen a hajó technikájáért felelős kollégák az igényekhez igazodva képesek módosítani ezeken a lehetőségeken.
Maximális utasbefogadó képesség: 220 fő
Maximális éttermi befogadó képesség: 90 fő
Elektromos rendszer: 220V
Fűtési rendszer: nincs
Építés éve: 1981
Befogadó képesség rendezvények függvényében: Az itt felsorolt típusok tájékoztató jellegűek. A maximális befogadó képességet a rendezvény jellege határozza meg. A terasz kihasználtsága az időjárás függvénye.

|
Rendezvény jellege |
Alsó étterem |
Felső szint (vendéglátásra nem alkalmas, padsoros) |
|
Ültetett svédasztalos |
48 fő |
76 fő |
|
Ültetett svédasztalos + zenekar |
48 fő |
76 fő |
|
Ültetett felszolgált |
64 fő |
76 fő |
| Befogadó képesség |
84 fő |
76 fő |
ÓRADÍJ:
| ÓRADÍJ | 29.900,- Ft + Áfa |
| Állásidő díja* | 14.900,- Ft + Áfa |
TÁVOLSÁGI DÍJTÉTELEK:
|
Esztergom - Dömös - Esztergom |
59.900,- Ft + Áfa |
|
Esztergom - Nagymaros - Esztergom |
99.900,- Ft + Áfa |
|
Esztergom - Visegrád - Esztergom |
99.900,- Ft + Áfa |
|
Esztergom - Vác - Esztergom |
159.900,- Ft + Áfa |
|
Esztergom - Leányfalu - Esztergom |
149.900,- Ft + Áfa |
|
Esztergom - Komárom - Esztergom |
159.900,- Ft + Áfa |
|
Esztergom - Szentendre - Esztergom |
179.900,- Ft + Áfa |
|
Esztergom - Budapest - Esztergom |
299.000,- Ft + Áfa |
A charterdíjak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák!
ÁLLÁSIDŐ - ÁLLÁSIDŐ DÍJ:
Sétahajózás és hajós rendezvény esetén a mindenkori menetidő maximum kétszerese lehet állásidő, melynek díja az állásidő díja. Amennyiben a menetidő kétszeresénél hosszabb az állásidő, úgy a menetidő kétszeresén felüli állásidő díja minden megkezdett óra után egyenlő az óradíjjal.
Távolsági utak esetén a bérleti díj 3 óra díjmentes várakozást is tartalmaz a célállomáson. Minden további állásidő esetén minden megkezdett óra után állásidő díjat számolunk fel .
Esküvők esetében függetlenül a menet- és állásidő arányától az állásidő díja 14.900,- Ft + Áfa
ISKOLAI KEDVEZMÉNY:
Óvodák, általános- és középiskolák részére egész évben 25% kedvezményt biztosítunk az óradíjból és a távolsági díjtételekből! A kedvezmény nem vonatkozik a kiállási díjakra!
INFORMÁCIÓ, FOGLALÁS:
Tel.: 06/33-413-531 (Esztergom Hajóállomás)
Tel.: 06/1-484-4014 (Szunyogné P. Éva)
Tel.: 06/1-484-4015 (Welsch Nikoletta)
Fax: 06/1-266-4201 (Értékesítés Budapest)